Az elkövető, hogy bejusson az objektumba, időre van szüksége, és időre van szüksége az épületbe való bejutásra, a páncélszekrény megfúrására is. Ha különböző technikai eszközökkel (páncélszekrény, riasztó, zárak, kamerák, esetleg kerítés) ügyesen „növeljük” ezeket az időket, akkor jó eséllyel oszthatjuk be az őrszemélyzet járőrözésre vonatkozó idejét, és ezzel esélyt adunk nekik az esetleges elfogásra, de mindenképp a megelőzésre, észlelésre, hogy megfelelő időben értesíteni tudják a jelzésre vonuló „beavatkozókat”, feletteseit. Sajnos a mostani gazdasági helyzet, az élőmunka közterhei stb. több vállalkozást a lét peremére sodortak, így a fenntartás az elsődleges cél, és nem a biztonság, ellenben nem szabad elfelejteni, hogy ez a helyzet termeli a „bűnből” élőket, és mára már kiderült, hogy a demokráciánk jogilag nem igazán tud, mit kezdeni velük. Mindenkinek egyetlen lehetősége maradt: a megelőzés, az idő megfelelő „beosztása”.
Ezt a kis gondolatsort akkor írtam amikor biztonsági „szalagon” végignéztem három tízenéves fiatalt amint nem egész ötven másodperc alatt magukévá tesznek kb. 40 kg vasat.
Nem tudtam igazán kit sajnáljak jobban, az elkövetőket, akik rávoltak szorulva ilyen fiatalon erre, magunkat, hogy ki kell egyenlíteni a kárt, vagy a megbízót, aki félnapot dolgozott a munkadarabokon?
Ha lett volna kerítés, talán segített volna?!
Az idő, amit hagytunk elveszni, azt sajnálom igazán…