Cégünk egyik főbb tevékenysége az élőerővel történő vagyonvédelem, mely fogalomba többek között a következő tevékenységek tartoznak:
- objektumvédelem
- pénz- és értékkísérés, szállítás
- lakás hétvégi őrzése
- rendezvénybiztosítás
- személyvédelem
- parkoló őrzés, stb.
A vagyonvédelem elsősorban a betöréses lopás, rablás, vandalizmus kockázatainak megelőzésében való aktív közreműködést jelenti.
Ennek egyik igen hatásos módja az élőerős szolgáltatás, hiszen a felmerülő problémák megoldására azonnal jelen van egy képzett vagyonőr, akit – amennyiben őrzési feladatának ellátása során meghatározott igazgatási, ellenőrzési, rendészeti teendőkkel van megbízva – a bTK 229-es §-a szerint ugyanaz a büntetőjogi védelem illeti meg, mint a hivatalos személyt.
Fontos számunkra, hogy nagy hangsúlyt helyezzünk működésünk hatékonyságára. Ennek érdekében vagyonőreink különböző szakmai képzéseken bővíthetik, illetve tarthatják szinten tudásukat.
A védelmi célú belső „norma” kialakítását objektumonként külön-külön, díjmentesen kidolgozzuk partnereink számára.
Huszonöt éves fennállásunk alatt több kihívással szembesülhettünk már, ám sikerült ezeknek megfelelnünk. Az így megszerzett tapasztalatokat sikeresen fel tudjuk használni bármilyen, a munkánk során elénk táruló probléma megoldására.